Bakonytamási
Bakonytamási
Bakonytamási
Történelmünk
750 éves okleveles múltunk és az azt megelőző időszak
Mottó
„A tamásiak nagyon dolgos, szorgalmas emberek voltak. A saját földjükön úgy, mint a másén. A munkaerkölcshöz szó sem férhetett. Szavatartó volt a munkásember és megbízható. Amit máshol gyakran tapasztaltam, hogy valaki elígérkezett munkába, és nem jelent meg, mert véletlenül hasznosabban tölthette a napját, itt nem fordult elő.”
Tatay Sándor: Szülőföldem, a Bakony. (Kik a tamásiak? c. fejezet)
Panoráma Kiadó Budapest, 1967. 145. p.
Földrajzi adottságok
Községünk, Bakonytamási, a Bakonyalja és a Sokoróalja találkozásánál, a Kisalföld határán, 163 méter tengerszint feletti magasságban fekvő község Veszprém megye északkeleti csücskében.
Régészeti leletek
Területünkön ősidők óta folyik emberi tevékenység. Az ősember előszeretettel tartózkodott a Bakony peremén, ezt az előkerült csiszolt kőeszközök is bizonyítják. A későbronzkori, keltakori kerámiák, avarkori, népvándorláskori sírok pedig a hely későbbi lakottságának tanúi. A rómaiak alatt alsóbbrendű út vezetett itt, s ennek telepe is volt Tamási határában. Tartós jelenlétükre utal a több mint tízféle, különböző császárok uralkodásának idejéből előkerült pénzérme.
Középkor
A honfoglalás idején a valószínűleg Huba vezér alá tartozó Ketel nemzetségfő alapított nyári szállást a bakonytamási határt K-Ny-i irányban átszelő Sokorói-Bakony-ér (Bornát-patak) közelében. Településünk alapításának pontos idejét nem ismerjük, azonban ősisége mellett szól egy vallomás 1721-ből, mely a helység templomának építését Szent István uralkodásához köti. Birtokosa ezekben az időkben minden bizonnyal egy Tamás nevű liber (szabad) lehetett. A nyelvészek szerint a névhez kötődő -i képző a mai -é birtoknév-képző régies alakja, s ez a momentum a korai megtelepülés másik fontos érve. Az bizonyos, hogy Bakonytamási már 1262 előtt mindenképpen létezett, mert ekkor keltezett az az oklevél, melyben a Szák nembeli Pykud asszony a határában fekvő leánynegyedét (öröklött föld) a pannonhalmi apátságnak ajándékozta. 1374-ben még felbukkan a bencések birtokai között, 1428-ban azonban már világi a birtokos: Szécsi Tamás. E család kisebb-nagyobb megszakításokkal 150 évig birtokolta a falut, melyet az adójegyzékek legtöbbször „possessio”-nak (jobbágyfalu) neveznek.
Koraújkor
Egyházáról a mohácsi vész előtt két évvel tétetik írásos említés: plébánosát felszólítják valamely adótartozás rendezésére. Az említett tragédia után többszöri elfutás, visszatelepülés, török mellett német pusztítás volt az elődök szomorú sorsa. A 16. század derekának leghatalmasabb főasszonyától, Széchy Margittól bonyolult örökösödési eljárás nyomán került 1590-ben lányához, és ennek férjéhez, Lobkovitz Poppel Lászlóhoz. Ezekben az években Gregoróczi Vince győri alkapitány telepítést szervezett, de akciója nem volt túl sikeres, hiszen a tizenöt éves háború alatt (1593-1606) ismét lakatlan a hely, népe a Bakony rengetegébe és a győri vár közelébe menekült. A 17. század első felében csak páran lakják, legalábbis nincs kettőnél több adózó portája. Akad viszont, aki a lelkeket gondozza. 1619-ben és 1623-ban is említik református lelkészét, majd 1622-től egy Bona Jakab nevű evangélikus prédikátor tevékenykedett a pápai uradalom tartozékaként Esterházyak haszonélvezetébe ekkortájt kerülő faluban. Örökös urai ellenben már a Batthyányak, a Poppelekkel való házasodás révén. E században készült el a helység szekérkereket ábrázoló pecsétnyomója, melynek felirata: „Thamasi falv pecseti 1695”. Az egy évvel későbbi adólajstromból a lakosokat név szerint ismerjük: Adorján, Bors, Gannay, Nyáry, Somody, Vághy. Leszármazottaikkal ma is találkozhatunk Bakonytamásiban.
Újkor
Az evangélikus gyülekezet első anyakönyve szerint 1731-re már jócskán kibővült az itt élők száma. Gyanítjuk, hogy 1696 és 1731 között – talán a Rákóczi szabadságharc után – újabb betelepülés történt. A szóbeli hagyomány szerint közöttük lehettek a Pápateszérről hitük miatt elűzött evangélikusok. Mások felvetik rábaközi, vagy a nyugati határvidékről származó családok beköltözésének lehetőségét is, melyet a Batthyány birtokok elhelyezkedését tekintve sem szabad kizárnunk. A falu benépesítését a földesúr kedvező feltételek biztosításával kívánja elérni. A kolonusoknak (telepes) megadja a szabad költözési jogot, ezenkívül terheik nagy részét pénzzel válthatják meg. Viszonyukról kontraktust (szerződés) írnak. A jobbágyfalu 18. századi viszonyairól a nagy polihisztor, Bél Mátyás így ír: „Azonkívül, hogy e határok között szűkös a földművelés, a föld erősen posványos, annyira, hogy ha nem száraz az esztendő, hanem esős, nem terem semmit.” A lakosok a biztos megélhetés érdekében földbérletre szorulnak Hathalom, Leányfölde és Gerencsér pusztákon, ill. kiegészítő tevékenységként Győrbe fuvaroznak fát. A 18-19. század legjelentősebb jövedelemforrása mégis a juh-, főleg pedig a sertéstenyésztés. A makkbér-összeírások adatai alapján a vármegye egyik meghatározó sertéstenyésztő helységének képe bontakozik ki előttünk. Az 1768-ban lezajló úrbérrendezés a falut az idézett viszonyok dacára I. osztályú kategóriába sorolja, egy jobbágytelekhez 22 hold szántót rendel. A szabadmenetelű (szabadon költöző) lakosság 51 telkes jobbágyra, 11 házas és 14 házatlan zsellérre oszlik. Az 1785-ös II. József-féle első magyarországi népszámlálás 699 lakost talál, ebből 592 evangélikus, 107 katolikus. A század végének egyháztörténeti nevezetessége, hogy itt szerkesztette Horváth Sámuel evangélikus lelkész Imádságos Könyv, a közönséges isteni tiszteletre alkalmaztatott (Győr, 1799.) c. munkáját.
19. század
megfutamított nemesi felkelők egy csoportja. 1848 tavaszán a veszprémi honvédek nemzeti őrsereggé alakulása alkalmából a később esperessé választott Tatay Sámuel bakonytamási evangélikus lelkész mondott beszédet. Községünk számos nemzetőr és újonc állításával, valamint anyagi javakkal járult hozzá a haza megsegítéséhez. December 27-én érkezett hozzánk Perczel Mór hadosztálya 4-5000 emberrel, hogy aztán három nap múlva Mórnál súlyos vereséget szenvedjen. A szabadságharc egyetlen helyi vértanúja Redl Antal ácslegény, őt 1849. január 15-én három társával együtt végezték ki Pápán. A település társadalmának korabeli képéről olvashatunk egy egyházlátogatási jegyzőkönyvben: a lakosok „a’ kevés számból álló nemességen kívül adozó alatta valók, föld mivesek, egyszersmind barmokkal kereskedők.” 1849 után az egykori Batthyány földeket a kisbéri ménesbirtok veszi kezelésbe, majd elcseréli a pannonhalmi apátság egyik Komárom megyei pusztájáért. Az önkényuralom idején, 1851-ben írta Fényes Elek: „Tamási, magyar falu, Veszprém vmegyében, a pesti utban, 158 kath., 642 evangelikus, 10 zsidó lakos, evang. anyaeklézsiával. Dombos határa homokos; erdeje igen szép…” 1857-ben a régi helyén, annak kibővítésével épült fel a ma láthatónál arányosabb, hagymasisakos, órapárkányos új evangélikus templom. 1894-ben a Kossuth visszahonosítását kezdeményező mozgalomban hallunk településünk részvételéről. 1895. május 9-10-én a honfoglalás ezredik évfordulóját millenniumi kert létesítésével örökítették meg az akkoriak.
20. század
1902. október 1-én Bakonytamásit nagyközséggé nyilvánítják, még ugyanebben az évben nyitják meg a rajta átvezető pápa-bánhidai vasútvonalat is. 1911-ben a Révai Nagy Lexikona írta: „Bakonytamási, nagyk. Veszprém vm. Pápai j.-ban, (1900) 1034 magyar lak.; van tejszövetkezete, vasúti megállója, u. p. Gicz-Hathalom.” A századforduló hozta fellendülést az I. világháború töri meg; 46 név kerül fel a Hősök szobrára. A háború utáni kilátástalanság és a birtokaprózódás problémájára a helyiek a már régebben bevált Amerikába vándorlással válaszoltak. Tatay Sándor jegyzi meg az akkori gondolkodásmódról, hogy Clevelandet közelebbinek érezték egy alföldi városnál. „A távolságot nem úttal és idővel mérték, a rokoni kapcsolatok hozták közel a világ másik felén levő városóriást”. Zápor c. regényének ihletője ez a társadalmi problémákkal együtt élő Bakonytamási a 20. század első harmadában. A II. világháborúig tartó időszak legfontosabb történése a katolikus templom felépítése. A pannonhalmi apátság magtárából átalakított Istenháza létrejötte Kakas Aladár János pápateszéri plébános nevéhez fűződik. A háborúban 38 személy a község vesztesége, közülük ketten a szovjet csapatok bevonulásakor vesztették életüket. A szovjetek szétlőtték az evangélikus templom tornyát, ezenkívül 32 lakóház és 48 gazdasági épület égett le a németek kiűzésekor. A háborút követő új politikai rendszer hatását leginkább a kollektivizáláson keresztül érezhették meg a tamási gazdák. Termelőszövetkezet szervezésével itt már 1952-ben is próbálkoztak, ekkor még sikertelenül. A következő 1959-ben létesült „Összetartás” néven. A 60-as évektől hanyatlás köszöntött a falura, pedig az állandó népesség ezekben az esztendőkben volt a mindenkori legmagasabb: 1260 fő körül mozgott. A 70-es évek elején megszűnt a helyi önigazgatás, valamint a felső tagozatos iskolai oktatás. A községi közös tanács központja Pápateszér lett. A rendszerváltozással 1990-ben lakóhelyünk újra elnyerhette önállóságát. Bakonytamási a 2001-es adatok szerint 730 lelket száml