Bakonytamási
Bakonytamási
Bakonytamási
Hathalom, Gerencsér...
Községünk külterületi lakott helyei, pusztái
Bevezető
Bakonytamási mai közigazgatási területén a középkorban több település létezett. Ezeket az oklevelek birtokjogi súlyuknak megfelelően prédiumnak, azaz teleknek, illetve possessiónak, azaz jobbágyfalunak nevezték. A névadó település mellett a két legjelentősebb Hathalom és Gerencsér volt, melyek azonban az évszázadok folyamán fokozatosan vesztettek jelentőségükből, és már századokkal korábban pusztákká fejlődtek vissza. Ennek ellenére történelmi múltjuk gazdagsága megelőzi Bakonytamásiét. Hathalom határában máig állnak a későbronzkori temetkezési halmok, Gerencsér pedig szerepel István királynak a veszprémvölgyi apácakolostor számára kiadott görög nyelvű adománylevelében, mely Kumorovitz L. Bernát szerint 1002-ben, Györffy György szerint 1018-1030 között keletkezhetett.
Érdekes a két településnév etimológiai magyarázatának alakulása is. Rómer Flóris Hathalmot a régiekre hivatkozva a hód szóból, mint egykor errefelé őshonos állat nevéből vezette le. Barátja, Ebenhöch Ferenc már a temetkezési halmokból eredeztette, de nem számuk, hanem a holthalom-hathalom torzulás eredményeképpen. Újabban Kiss Lajos a hat számnévből és a halom=földfelszíni emelkedésből magyarázza.
Gerencsér esetében a tudósok egyértelműen állítják, hogy szláv névadás eredménye, jelentése „fazekasok”. Az említett adománylevél fényében lakói annak idején edényekkel láthatták el az apácákat. A dokumentum kiadási ideje Gerencsért a Kárpát-medence első írásban említett fazekas településévé avatja.
Hathalom
Hathalmi Anziksz – Egy sokoróaljai puszta nevezetességei
Hathalom: Hothalm. (1360: Pannonh. főapáts. h. llt. XLVIII. Yy.) Villa Hathalm. (1449: U. o. LI. LIII.) Hathalom. (1455: U. o. VI. Hh.) Hothalwm. (1475: Muz. Lltár) Hathalom. (1488: DI. 28340.) 1488-ban a szomszédos Giczczel egyenlő népességű helység volt, adóba 8 Frtot fizetett. Földesurául 1488-ban egyedül a Giczieket említik. – Ma puszta.
Forrás: Csánki Dezső: Magyarország történelmi földrajza a Hunyadiak korában. III. Budapest, 1897. 233. 272-273. p.
Hathalom
I. 1. 1360: Hothalm – Csánki III. 233.
II. Csehivel és Giccel együtt Hathalom a Gici család ősi birtoka, a három helység összefüggő területen feküdt. 1428-ban jobbágysága nyolc forint rovásadót fizetett. Hathalom, amelyben 1531-ben négy és fél lakott és nyolc égett telket, valamint két szegény jobbágyot írtak össze, 1536-ban fordul elő a lakott helyek között utoljára, később puszta faluhely. A prédiumot a róla elnevezett Hathalmi család és a Bottkák birtokolták, a XVIII. században már részesek benne a Festetichek is. 1791-ben határát Tamási lakói bérlik, minthogy saját határuk elégtelen. A nagy országos összeírásokban nem fordul elő, csupán 1785-ben szerepel Pölly-heggyel együtt mint Gyiróthoz tartozó külterületi lakotthely. A két helyen összesen 30 r. k. vallású lakost írtak össze, akik a gyiróti plébános gondozása alá tartoztak. 1828-ban 49, 1949-ben 134 lakosa volt. 1931-ig Gichez, ezután Bakonytamásihoz tartozó külterületi lakott hely.
VIII. Ebenhöch Ferenc: A Veszprém megyei hathalmi sírhalmok. Magyar Orvosok és Természetvizsgálók Naggyűlésének Munkálatai. 1874. 265-267.
Forrás: Ila Bálint-Kovacsics József: Veszprém megye helytörténeti lexikona. Budapest, 1964. 198. p.
14/2. HATHALOM I.:
Az alacsony, lapos tetejű, kavicsos dombháton emelkedő, rendkívül nagyméretű halmok már a középkorban megragadták a nép figyelmét; az először 1258-ban szereplő Hodholom falu (14/6. Sz. lelőhely) névadójává váltak. Eredetükről, rendeltetésükről a helyi lakosság ma is több mondát ismer.
A lelőhelyen valójában összesen hét halom van, közülük a négy nagyobb magassága megközelíti az 5 m-t, az alacsonyabbak is elérik az 1 m-es magasságot. A halmok átmérője 20 és 50 m között változik.
A szakirodalomban 1860 óta emlegetett halmok koráról keveset tudunk. Ebenhöch F. előadásban ismertette a lelőhelyet. Az erdővel borított, majd legelőnek használt területen 1851-ben szőlőt telepítettek. Ekkor hányták széjjel az eredetileg magasabb 5. Sz. halmot, a 4. Sz. halomra egy kertilakot emeltek, a 7. Sz. halomba pedig egy pincét építettek. A pinceásás közben nagyméretű terméskövekből összerakott négy sírládában csontvázakat találtak. A mellékletként elhelyezett rossz égetésű edények és durva kőékek elkallódtak. Ezek alapján a sírokat talán későbronzkoriaknak tarthatjuk. A 3. Sz. halmot kincskeresők már a szőlőültetés előtt megbolygatták. Rómer F. írja, hogy a hathalmi puszta egyik pontján „mérő számra találtak…kétlyukas gombokat.” A közölt párhuzam segítségével későbronzkoriaknak meghatározható pitykékről a kétértelmű fogalmazás miatt nem derül ki, hogy valamelyik halomból vagy csak a környékről származnak-e.
14/3. HATHALOM II.:
A kavicsos, homokos talajú domboldalon elég sok jellegtelen őskori cserép között néhány keltakori (?) töredékeket is találtunk.
14/5. HATHALOM III.:
Az alacsony homokdombon sok apróra törött cserép hever a felszínen. Egy rücskös felületű fazéktöredék a badeni kultúrába sorolható. A tekercselt pálcikás bögre és seprűs díszítésű edény oldaltöredéke, továbbá talán egy mészbetétágyas (?) bekarcolt vonalakkal díszített oldaltöredék a kisapostagi kultúrába tartozik. Néhány perem- és oldaltöredék esetleg népvándorláskori. A körbefutó bekarcolással díszített Árpád-kori cserép a 14/6. sz. lelőhellyel hozható kapcsolatba.
14/6. HATHALOM IV.:
Ebenhöch F. tudósít arról, hogy a később a MNM-ba került bronz tokos baltát és vassarkantyút a régi falu helyén, a temető körül találták. Az alacsony homokdombon igen sok középkori cserép hever a felszínen. Köztük Árpád-kori cserépbogrács- és fazéktöredékek, későközépkori edénytöredékek mellett pohár és kályhaszem darabok is találhatók. (16. t. 12-13.) A lelőhely K-i végén fekvő homokbányában egy későközépkori beásás és egy kemence (?) nyomát figyeltük meg. A lelőhelyet a középkori Hatholom faluval azonosíthatjuk.
Legkorábbi említése 1258-ból származik. 1274-ben a falu mellett a csehek ellen vívott ütközetről értesülünk. Eredetileg a bakonyi erdőispánság tartozéka; mint ilyet 1326-ban Róbert Károly visszaszerezte a Csákoktól, majd 1337-ben egy Kéttornyúlakon birtokos, Dákai nevű kisnemesnek ajándékozta. A továbbiakban Hathalminak nevezett család rokonaival, akikkel osztályos közösségben maradt, 1397-ben, 1405-ben is együtt szerepel. 1488-ban a Gicen, Csehin is birtokos Giczi család jobbágyaiként a lakosok 8 Ft-ot adóznak. 1531-ben Hathalmi Lázáré; a 14 és 1/2 portából 8 felégetett. 1536-ban fordul még elő az adólajstromban, ettől kezdve puszta. Plébánosát 1360-ban említik.
Forrás: Torma István (szerk.): Veszprém megye régészeti topográfiája. A pápai és zirci járás. Budapest, 1972. 61-62. p. Gerencsér
Gerencsér
Gerencsér Emlékoldal (1109-2009)
Gerencsér: Girinchar. (1109: DI 11.) Gerencher. (1309: Anjuk okmt. I. 184.) Guerencher. (1319: DI. 1968.) Gerencher. (1430: Pannonh. Főapáts. h. llt. XI. B., 1488: DI. 28340.) Ma puszta Tamási mellett kd. – A veszprémi apácáké volt; 1488-ban 18 frt adót fizetett.
Forrás: Csánki Dezső: Magyarország történelmi földrajza a Hunyadiak korában. III. Budapest, 1897. 231. 272. p.
Gerencsér
I. 1. 1109: Girinchar – Csánki III. 231.
II. Gerencsér a bencés rend Veszprém megyei uradalmának közepes nagyságú faluja. Lakóira 1488-ban 18 forint állami adót vetettek ki. A bakonybéli apátsághoz tartozott, de már 1531-ben csak 4 portája lakott, 16-ot a törökök felégettek két jobbágy pedig adómentes szegény. 1536-ban fordul elő utoljára az adójegyzékekben, ezután lakói elhagyták és elpusztásodott. Népesség többé nem is szállta meg, az urbáriumokban pusztaként tartják nyilván. 1572-ben szőlőhegyét még említik. Területét, határának haszonvételeit: szántóit, erdei legelőit leginkább Tamási lakói bérlik. Árenda fejében a XVII. Században róka- és nyestbőrt szolgáltattak. 1700-ban évi jövedelme 1255 forint és 30 dénár. A legújabb korban a prédium – Gerencsérpuszta néven – Gic határába olvadt, mint annak külterületi lakotthelye.
Forrás: Ila Bálint-Kovacsics József: Veszprém megye helytörténeti lexikona. Budapest, 1964. 191. p.
31/8. GERENCSÉR
A homokos kavicsos dombon és annak ÉK-i lábánál sok cserepet találtunk. Ezek a cserépbogrács- és különböző fazéktöredékek alapján Árpád-kori és későközépkori településre utalnak. A területen gyakran találnak csont- és kődarabokat.
A lelőhelyet a középkori Gerencsér faluval azonosíthatjuk. A XI. sz. eleji adománylevél 1109-ben kelt átírása szerint a veszprémvölgyi apácáké. Az ő tulajdonukban marad 1526-ig, amikor elcserélik a bakonybéli apátsággal, annak Szentmárkur és Balatonfőkajár birtokaiért. 1488-ban 18 Ft-ot fizetett. 1531-ben már csak 4 portája lakott, 16 portát a törökök felégettek. Ila-Kovacsics szerint 1536-ban szerepel utoljára az adójegyzékekben, utána elnéptelenedett. 1542-ben az akkor Újfalunak nevezett birtokról 6 jobbágy adózik a bakonybéli apátságnak.
A XIV. sz. elején több ízben említést tesznek gerencséri nemesekről is, 1330-ban a bakonybéli apátság hiteleshely mivolta mellett tanúskodnak.
Forrás: Torma István (szerk.) Veszprém megye régészeti topográfiája. A pápai és zirci járás. Budapest, 1972. 109-110. p.
Baranád
Baranád: Boronád.
I. 1. 1036: Kathellaca (Csánki III. 238); 1411: Kethelaka al. nom. Bornald (uo.); 1730: Baranad (L 2. 15/17).
II. Tamási és Hathalom között feküdt a bakonybéli apátság Ketelaka nevű prédiuma, később possessiója. Ennek határából vált ki még a XIV. század vége felé Bernalt nevű apró falucska, de az anyafaluval együtt csakhamar elpusztásodott és Ketelaka vagylagos elnevezéssel prédiummá vált. Míg ez utóbbinak az újkorban nem találtuk nyomát, addig Bornald – Baranád puszta néven – feltűnik a XVI. században a pannonhalmi főapátság birtokában – mint „possessio deserta” -, ugyanazon helyen, ahol a középkorban Ketelaka állott. A XVIII. században tiltakozásokkal és határperekkel kapcsolatban olvasunk róla. A XIX. században többé nem talákozunk vele, neve sem Gerlisch 1797. évi térképén, sem pedig a XIX. századi helységnévtárakban nem fordul elő; nyomtalanul eltűnt, beolvadt valamelyik szomszédos helység határába.
Forrás: Ila Bálint-Kovacsics József: Veszprém megye helytörténeti lexikona. Budapest, 1964. 137. p.
Leányfölde
II. Területét a hagyomány szerint egy leány ajándékozta a pannonhalmi főapátságnak, ezért nyerte a Leányfölde nevet. Másik neve Kistamási, kétségtelen bizonyíték amellett, hogy Tamási határából vált ki az újkorban, mert Csánki nem említi. Hagyományozója Tamási helység birtokosa lehetett. Leányfölde néven forrásainkban 1718-ban fordul elő legkorábban, Kistamási vagylagos néven pedig csak 1736-ban. Később leginkább a második nevén idézik. Adatainkban állandóan puszta s 1757-ben tanuk sem emlékeznek lakottságára vagy az egykori falu helyére. A bencés rendi történetírók szerint az Esterházyak Csesznek várába történt bevezetésekor, 1656-ban felmerülő Apátúrszeri vagy Ároklak (Ároktag) puszta azonos Leányföldével, annak korai előfordulása, amit a két hely azonos fekvése igazol. A prédium földjeit a tamásiak bérlik s terményeiből árenda fejében tizedet adnak. 1790-ben „Leányfölde” nevű önálló határrész Tamási területén. A XIX. századtól nyoma vész és sem a korabeli, sem a legújabb helységnévtárakban nincs többé emléke.
Forrás: Ila Bálint-Kovacsics József: Veszprém megye helytörténeti lexikona. Budapest, 1964. 242. p.